Galántai György balatonboglári kápolnaműterme 1970 és 1973 között a progresszív
művészeti kezdeményezések hivatalos kultúrpolitikától független színtere volt. A magyar
kultúr- és művészettörténet e megkerülhetetlen teljesítménye műfaji és szemléletbeli
nyitottsága és sokszínűsége okán lehetőséget nyújt a kortárs innovatív megközelítések
számára.

A kápolnatérbe és a kápolna környezetébe tervezett eseménysorozat, illetve a hozzájuk
kapcsolódó, azokat kísérő dokumentumválogatás tematikus fókuszpontjait a szervezők
(Schuller Gabriella és Százados László) koncepciójából kiindulva, a felkért színházi alkotók
és képzőművészek határozták meg. Kiindulópontul a Szépművészeti Múzeum – Artpool
Művészetkutató Központban, illetve más intézményi és magánarchívumokban fellelhető
dokumentumok, valamint további interjúk – adott esetben a pl. helyi emlékezetre, vagy az
események kontextusára irányuló –, kutatások szolgáltak.
A közös munka eredményeként létrejövő új műalkotások – a kápolnaműterem időszakát is
megidéző módon – improvizatívak, s kombinálnak kortárs művészeti megközelítésmódokat
(műfaji és technikai értelemben is). A nézőket résztvevőként bevonó esemény, a
dokumentarista VR-installáció, valamint a nyolcnapos performatív installáció párhuzamos
történései, szimultán kontrakoncertjei egyrészt reflektálnak a neoavantgárd hagyományára,
másrészt fenntartják a vele való folyamatos párbeszédet új perspektívák, megközelítésmódok
lehetőségeit felkínálva.